Az öt sérülés - LISE BOURBEAU könyve alapján

Egy mély krízisem közepén találtam rá erre a könyvre, ami a  tisztánlátásomat segítette meg; igyekeztem amennyire az adott állapotomban tudtam, tisztán látni a helyzetemet, és azt, ami odáig vezetett, hogy mindezt engedtem magamnak megtörténni, és mivel a pluralizmus híve vagyok, valamiféle megnyugvást, mankót  adott az, hogy egy újabb nézőpontot szereztem általa. A személyi segítségek, és a folyamatom mély megélése mellett nagyban hozzájárult a könyv témája is ahhoz, hogyan legyek képes önmagam és a kialakult helyzet beölelésére. 

Mindez annak ellenére megtörtént, hogy óvatos vagyok mindenféle tipológiával szemben, hisz ez a könyv is arról szól, hogy az írója bizonyos jellemző alaki jegyek alapján csoportosítja 5 típusba az embereket. Lehet vele egyetérteni, hárítani, kiegészíteni már meglévő egyéb ismereteinkkel, és úgy térképnek használni, hogy közben nem felejtjük el, hogy a térkép nem egyenlő a tájjal. Ha nem hagyjuk, hogy a leírt tipológia egy az egyben manipuláljon, hanem megtartunk egy lelkileg nyitott, befogadó állapotot, hiszem, hogy van, akinek segíthet. 

Fontosnak tartom megírni azt is, hogy akár azonosulunk, együtt rezgünk bármilyen felismeréssel, megérkezhet a megértés is, ám mindez intellektuális, "agyalós" szinten információ, és lehet közben testi érzeted, érzelmileg is megmozdulhat egy-egy felismerés, de az irányváltáshoz nem elegendő, nem hoz változást, külső/ szakember rásegítése nélkül, vagy az élmény-megértés folyamatát követő cselekvés nélkül, mert sokszor ezt már nem lépjük meg a felismeréseink után, és így marad az egy helyben, hordóban "sárbanfutás".

Az 5 érzelmi sérüléssel, valamilyen szinten, mindannyian rendelkezünk, s ezek közül szokott dominálni egy vagy kettő, mely a teljes lényünk működését alapvetően meghatározza. Ha felismerjük a jeleket, akkor képesek leszünk annak következményeivel is dolgozni az önismereti munkánk során, és elfogadással fordulni önmagunkhoz, és mindazokhoz, akikkel kapcsolatba lépünk.

Megosztom veletek ezt a könyvet, összefoglalva a lényegét. Ki-ki mazsolázzon saját magának, lefordítva önmagára, és a számára fontos másikra/másikakra. Az 5 sérülés felismerése Lise Bourbeau munkásságához kötődik, aki többek közt hosszasan kutatta, miért boldogtalanok az emberek, majd 5 olyan érzelmi állapotot figyelt meg, amit kisgyerekkori tapasztalataink révén élünk át, s építünk bele a mindennapjainkba, annak minden következményével együtt.

Ezek lenyomatot hagytak a testalkatunkon, a testtartásunkon, a beszédünkön és sok más olyan megnyilvánulásban, ami a viselkedésünket, a másikhoz való kapcsolódásunkat, érzésünket, gondolatunkat, fantáziánkat jellegzetesen befolyásolja. BOURBEAU nagy hangsúlyt helyez a testre, és az azon felismerhető beszédes jelekre. A test, bár az őt felépítő fizikai anyag miatt  lassabban alakul át, mégis olyan intelligens, hogy mindig kitalálja, hogyan tudassa velünk azt, amit el kell rendeznünk, hogy kik vagyunk és mitől szenvedünk. A test átalakulásának ellenőrzésére jó módszer, hisz ennek ismeretében egy csomó helyzetben fel tudjuk mérni, nem csak önmagunkat, hanem azt is, mire számíthatunk a másik embertől, s mire nem. 

Hogyan jönnek létre a sérülések és a maszkok?

Leszületéskor lelkünk határozott céllal választja ki a családot és a környezetet. Ez a magyarázat arra is, hogy általában a szülőknek és a gyerekeknek miért ugyanazt a sérülést kell elrendezniük.

Világra jövetelünk értelme, hogy számos tapasztalat átélésén keresztül önmagunk legyünk, és képessé váljunk a tapasztalatokat el is fogadni, és rajtuk keresztül önmagunkat szeretni. Lelkünk azt akarja, hogy elfogadjuk önmagunkat képességeinkkel, hiányosságainkkal, erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, vágyainkkal, személyiségünkkel együtt.

Bizonyára átélted már te is, hogy folyton ugyanazokat a köröket futod, ugyanolyan embereket vonzol be, ugyanabba a zsákutcába futsz bele, ugyanolyan nehézségekkel nézel szembe. Amíg egy tapasztalatot nem elfogadásban élünk meg, vagyis ítélkezve, bűntudattal, félelemben, dühvel, megbánással vagy az elfogadás hiányának bármilyen más formáján keresztül, addig újra és újra olyan körülményeket és személyeket fogunk magunkhoz vonzani, melyekkel ismét azt a tapasztalatot éljük meg. A tapasztalat elfogadása nem feltétlenül azt jelenti, hogy egyetértünk vele, inkább azt, hogy miután tanulunk rajta keresztül, és emlékezünk rá, úgy egyre tudatosabb döntéseket hozunk meg. Például, ha egy tapasztalat kapcsán ráeszmélünk, hogy számunkra ártalmas következményekkel jár, nem megharagszunk, magunkra, vagy másra, vagy a helyzetre, hanem elfogadjuk, hogy mi ezt választottuk, mert emellett hoztunk döntést, és később emlékezünk rá.

A változás beéréséhez érdemes észben tartani, hogy nem elég a “na ezt többször biztos, hogy nem akarom átélni!” hozzáállás, hisz sokszor fogsz vele találkozni újra és újra, amíg a változás valóban bekövetkezik.

Észrevetted-e már, hogy amikor valakit vádolsz valamivel, ő ugyanazzal vádol téged?

Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy elfogadja magát. Ám már kicsiként észrevesszük, hogy amikor merünk önmagunk lenni, az zavar másokat, zavarja a felnőttek és a szeretteink világát.

Ebből azt tanuljuk meg, hogy ez nem jó, nem helyes. Érzésben megjelenik a fájdalom, és dührohamokat produkálunk, gyerekkorban, kamaszkorban egyaránt. Viszont annak a gyereknek – bár elég ritka az ilyen gyerek -, aki természetesen viselkedik, kiegyensúlyozott, és joga van önmagának lenni, nincsenek ilyen rohamai.

A gyerekek többsége a következő 4 szakaszon megy keresztül:

1. Lézetése első fázisában megismeri az ÖRÖMÖT - amit akkor érez, amikor önmaga lehet
2. Megismeri a FÁJDALMAT - amikor nem áll jogában önmaga lenni
3. VÁLSÁG, LÁZADÁS - folyamatosan ellenszegül, haragszik, válságban van
4. VISSZAVONULÁS – A gyerek, hogy enyhítsen a fájdalmon, visszavonul, és egy új személyiséget hoz létre, hogy azzá váljon, amit a többiek akarnak tőle.

A 3. és 4. szakasz alatt több maszkot (új személyiségeket) hozunk létre, ezek arra szolgálnak, hogy megvédjenek minket a 2. szakaszban átélt szenvedéstől.

Akkor hordunk maszkot, ha meg akarjuk védeni magunkat. Minél mélyebb a sérülés, annál gyakrabban szenvedünk tőle, és ezért annál gyakrabban kényszerülünk a maszk viselésére. Vagyis a maszk erőssége a sérülés mértékétől függ. Egy maszk egy embertípust ír le a rá jellemző személyiséggel együtt, mert a sok kialakított hiedelem hatással van az ember belső attitűdjére és a viselkedésére.

A maszkok listája az álcázni próbált sérülésekkel együtt. 

Például: ha valaki úgy érzi, hogy egy esemény igazságtalan volt, vagy igazságtalannak tartja magát, vagy fél, hogy igazságtalannak fogják tartani, akkor felveszi a merev maszkját - vagyis a merev személyiség viselkedését ölti magára. 

Mi is a sérülés?

Tegyük fel, hogy van a kezeden egy sérülés, seb, amit eddig észre sem vettél, nem is érzékeltél, de most úgy döntesz, hogy leragasztod egy tapasszal, hogy ne lásd. Legyen ez a tapasz most a maszk. Ezzel úgy teszel, mintha nem is lennél megsérülve, viszont az ego ezt nem tudja. Így ha valaki esetleg megérint ezen a területen, no akkor ez hirtelen fájni kezd, akár fel is kiáltasz “Au, ez fáj!”, “Au, vigyázz!”. Szerinted valóban fájdalmat akart neked okozni a másik? Nos nem, egyáltalán nem felelős a fájdalmadért.

Az érzelmi és szellemi síkon nehéz magunkra ismerni, mert az egónk nem akarja, hogy felfedezzük a hiedelmeinket, hisz ezekkel a hiedelmekkel tápláljuk őt, és így képes a túlélésre.

Mindannyian elrendezendő sérülésekkel születünk, melyek rendszeresen működésbe lépnek az emberekre és a körülményekre adott válaszaink által, de védekezésül létrehozott maszkjaink nem örökkévalóak.

Amikor a maszkunk irányít, nem vagyunk önmagunk. Amikor zavar és nem tetszik a másik viselkedése, akkor jó, ha tudjuk, ő most épp felvette a maszkját, azért, hogy elkerülje a szenvedést.