Befogadás - Alámerülés - Önkifejezés - Autentikusság - Cselekvés - Felemelkedés

Az öt sérülés – 5. IGAZSÁGTALANSÁG

2022/05/30. - írta: Együttart

A sérüléseink megakadályozzák, hogy önmagunk legyünk.

IGAZSÁGTALAN, vagyis nem igazságos, nem egyenes, nem méltó, nem becsületes, nem pártatlan.

covers_206974.jpg

Az a lélek, aki az igazságtalanság sérülésében szenved, úgy érzi, hogy nem tartják tiszteletben, vagy nem kap meg valamit vagy nem kap annyit, amennyit megérdemel. Az is előfordulhat, hogy éppen attól szenved, hogy többet kap, amit megérdemel, ezért éli meg az igazságtalanságot.

Az IGAZSÁGTALANSÁG sérülésésére való ráébredés 4-6 éves kor közé tehető.

A gyerek ekkor kezdi megélni az egyéniségét, azt, hogy ő egy másoktól megkülönböztethető, teljes értékű ember.

A sérülést főleg az azonos nemű szülővel éli meg, szenved, mert azt látja, hogy ez a szülő hideg, képtelen érezni, és kifejezni magát. Szenved a szülő kritikusságától, szigorától, konformizmusától, komolyságától.

Az igazságtalanság sérülésének rendezésére tér vissza a Földre, így olyan szülőket választ magának, akik segítenek neki újra kapcsolatba lépni ezzel a sérüléssel. Az egyik szülő - sőt, gyakran mindkettő - ugyanettől a sérüléstől szenvedhet, és a gyerek is megérzi ezt. Emiatt le is választja magát az érzéseiről, mindarról, amit érez, így védi meg magát. Elhiteti magával, és a külvilággal is, hogy nem érez semmit, így kívülről merevnek, ridegnek, érzéketlennek is látszik.

A maszkja: A MEREVSÉG.

 

Nézzük, mik a szembetűnő jellegzetességei a merevnek.

Testi jegyek

  • Gyakran fonja össze a karját, zárja a napfonat tájékát.
  • Teste egyenes, merev.
  • Arányos, legtökéletesebb test az övé.
  • Ha férfi, ha nő, szép kerek feneke van.
  • Vékony derekú.
  • Hajlamos pocakot növeszteni, a nő olyankor behúzott hassal jár.
  • A nő szereti a derékban szűk ruhákat, meg is szorítja a derekát. (érzelmek központja, napfonat, vagyis kevésbé érezzen itt)
  • Mozdulatai merevek, nem szereti eltávolítani a karokat a testétől.
  • Tekintete csillogó, élénk.
  • Állkapcsa összeszorított.
  • Nyaka merev, büszkeségtől egyenes, néha a nyaki idegek kidudorodnak.
  • Teste, különösen a lába és a karja, még a pihenés alatt is feszült.

 Viselkedés

  • Mindenáron az igazságosságra és a helyesre törekszik.
  • A “mindig helyesen cselekedni” perfekcionistává teszi.
  • Azt hiszi, ha minden amit mond, tesz, gondol, tökéletes, akkor az egyben helyes is.
  • Saját kritériumai szerint cselekszik, emiatt lehet igazságtalan is, amit ő nem lát.
  • Élénk, dinamikus személyiség.
  • Már fiatalon meglátja, hogy jobban értékelik, amit csinál, annál, hogy létezik.
  • Hamar egyedül is képes gondoskodni magáról.
  • Magasan teljesít.
  • Címért még többet is képes teljesíteni.
  • Fontos számára az érdem, hogy a jó teljesítményért jutalmat kapjon.
  • Azt hiszi, mindig muszáj tennie valamit. így teszi a kötelességét.
  • Gyakran túlzottan optimista.
  • Mindent megtesz, hogy egyedül oldja meg a helyzeteket.
  • Nehezen kér segítséget, így hajlamos a kiégésre.
  • Mindent megtesz, hogy ne legyenek problémái.
  • Ha sokat kap, ám nem dolgozott meg érte túlságosan, akkor úgy érzi, nem érdemli meg, amit kap.
  • Nagyon sokat követel önmagától az élet minden területén.
  • Nem ismeri a határait, gyakran akkor áll le, amikor már összeomlik.
  • Ha tanfolyamra megy, szereti úgy intézni, hogy mindenki tudja, ő nem nyaralni ment, hanem önmagán dolgozni.
  • Fontos számára az érdem, nem hiszi el, ha szerencsésnek mondják, mert mindent, ami történik vele, ki akar érdemelni. "Ez nem igazán szerencse, mert nagyon sokat dolgoztam, hogy ide eljussak."
  • Gyakran igazságtalanabbnak tartja, ha jobb helyzetben van másoknál, annál, mintha rosszabb helyzetben volna. Ebben az esetben arra is képes, hogy tudattalanul úgy intézze, hogy elveszítse amije van, vagy hogy véget érjen, az a jó., ami történik vele.
  • Van, aki inkább panaszkodik, hogy elrejtse, neki több jutott.
  • Van, aki azt hiszi, azért mert ő szebb, jobb, tökéletesebb, tehetségesebb úgy igazságos, hogy viszonzásul ad másoknak valamit. Ebből fakad, hogy szeret segíteni másoknak.
  • Jobban szereti, ha nem kap semmit, vagy nem fogadja el, amit adnának. Ha elfogadja, viszonozni fogja.
  • Elfelejti a kiinduló szükségletet, és ehelyett a szükséglet kielégítéséhez alkalmazott eszközbe kapaszkodik. Ha elhatározza, hogy napi 10ezer lépést megtesz, azt rossz kedve és rossz idő esetén is megteszi. Nem rugalmas.
  • Erősen kontrollál, mert azt hiszi, ha elveszíti a kontrollt, igazságtalan lesz másokkal szemben.
  • Vonzza, ami nemes, fontos számára a tisztelet, a becsület.
  • Szép egyenesen ül a széken. Akár a lábait is összeszoríthatja, és a testtel egy vonalba hozhatja: ez még jobban hangsúlyozza a merevségét. Mikor összefonja a karját, és keresztbe rakja a lábát, akkor nem akarja érezni azt, ami történik.

 Öltözködés

  • Sok fekete vagy sötét ruhája van.
  • Szeret feszülős, csábos ruhákba öltözni, és szereti, ha vonzónak látszik ettől is a teste.

 Párkapcsolat, szexualitás

  • Testileg a legszexisebb, mégis nehezen tud örömöt érezni, megélni, kifejezni, megmutatni mindazt a gyengédséget, amit érez.
  • Fiatal merev lányok sokáig tartogatják magukat a nagy Ő-nek.
  • Irreálisan idealizált képe van a szexuális kapcsolatról. Amikor végre átadja magát, általában csalódás éri, mert az élmény nem felel meg az ideáljának.
  • Szexualitásában is jelen van a jó és a rossz. A nő különösen ügyesen tetteti az orgazmust.
  • Minél mélyebb a sérülés annál nehezebb a szexuális kielégülés, orgazmus. Férfi esetén jellemző zavar lehet a korai magömlés vagy akár az impotencia.

  Idő

  • Gyakran küzd időhiánnyal, mert túlságosan azt akarja, hogy minden tökéletes legyen.
  • Nem szeret, és akar elkésni, de elkésik, mert túl sokáig készülődik.
  • Azt hiszi mindig a kötelességét kell tennie, nincs megállás, nincs szabadidő.

 Kommunikáció

  • Azt hiszi, ha azt mondja “semmi gond,” attól a nehéz helyzet gyorsabban is oldódik meg.
  • Ha csalódás, vagy váratlan esemény éri, akkor is azt mondja “semmi gond”, így saját maga és mások elől is elrejti, mit érez, és rendíthetetlennek mutatja magát.
  • A “Hogy vagy?” kérdésre azt válaszolja “remekül”, ha pedig belekezd a mesélésbe és észreveszik, hogy problémákról mesél, a válasza “oh, ezek nem igazán problémák”.
  • Ha túl sok kérdést tesznek fel neki, meghurcolásnak, igazságtalanságnak éli meg.
  • Mindig biztos az igazában, addig érvel, magyarázza álláspontját, míg igazat nem adnak neki.
  • Ha olyasmi hangzik el, amit önmagában hibaként azonosít be, rögtön rákérdez "Mit lehet akkor ezzel kezdeni?" Tippeket akar, hogy a lehető leggyorsabban tökéletessé válhasson. Amikor úgy érzi nem tökéletes, akkor kontrollálni kezdi magát, nehogy látszódjon.
  • Amikor merev nő azt mondja “Ne higgyétek már, hogy robotnő vagyok, aki mindenre képes!", valójában önmagához beszél.
  • Nehéz a világos kommunikáció: fél, hogy hibázik, rosszkor mondja, kritizálják, túl sokat mond, vagy, hogy nem tetszik valakinek az ő mondanivalója.

 Beszéd és gyakori szavak

  • Könnyen túloz.
  • Magyarázatában fontosak a részletek, mégsem használ pontos kifejezéseket.
  • Számára minden gyakran nagyon jó, nagyon különleges.
  • Gyakori szavai “mindig”, “sosem”, nagyon”, “nem világos”, “rendesen”, “pontosan”, “feltehetően”, “biztosan”.
  • Ha mások használnak olyan szavakat, hogy “mindig”, “sosem”, nagyon”, megvádolja őket, hogy túloznak, illetve nem konkrétak.
  • Jellemző rá a “Jó” “Jól van” mondatkezdés.
  • Mondat végén előszeretettel megkérdezi “Igaz?”, hogy ellenőrizze, helyes-e, amit mondott.
  • Ha elérzékenyül, nem mutatja ki, de szárazzá válik a hangja, vagy nevet, amit nem mindig értenek mások.

 Betegségek

  • Kemény a testével, ő az, aki nem érzi, ha a testének ürítésre van szüksége (széklet, vizelet). Ő képes a legtovább visszatartani.
  • Nagyon ritkán beteg.
  • Sokszor háziorvosa sincs, viszont vészhelyzetben azt sem tudja, kihez forduljon.
  • Bőrbetegségek: távolságtartás, fél, hogy megérintik, hatnak rá. Szégyelli magát amiatt, ahogy mások láthatják őt, vagy amit gondolhatnak róla.
  • Teste merev, kemény, ízületei feszültek, szereti ropogtatni az ujjait is.
  • Gyakori betegségek, ha mégis vannak: gyulladások, székrekedés, aranyér, merev görcsök, keringési problémák, visszér, pattanás, pikkelysömör, májprobléma, látásprobléma.
  • Jellemző rá az idegesség, a kiégés, az álmatlanság.

 Félelmek

  • Legnagyobb félelme a hidegség.
  • Kerüli az érzékenységével való kapcsolatot: mindent megtesz, hogy melegszívűnek mutatkozzon, annak hiszi magát, nem látja, hogy közben mások hidegnek élik meg őt. Várja, hogy azt mondják ő jó, mert akkor nem érzi magát igazságtalannak.
  • Borzasztóan fél a hízástól, hogy tökéletes testét elveszítheti.
  • Fél a tekintélytől, mert azt hiszi, annak mindig igaza van.
  • Fél a hibázástól.
  • Kételkedés önmagában, utólag kételkedik a választása, döntése helyességében, hogy esetleg elmulasztott valamit, máshogyan kellett volna dönteni, választani.
  • Elutasítástól is fél, ezért is tesz meg mindent, hogy tökéletes legyen, mert akkor nem utasítják el, azért, aki. Elvágja magát az érzéseitől, hogy kevésbé érezze az elutasítást, mert ő az elutasítás sérülését is magában hordozza.

 Érzelem

  • Legmélyebb érzelem: az irigység.
  • Szenved, ha másnak több jutott, mint neki, főleg, ha szerinte az nem érdemelte meg.
  • Ha neki jutott több, mint másnak, biztosan tudja, hogy mások irigykednek őrá.
  • Szégyen: szégyelli magát, és elpirul, ha személyes dolgot mesél magáról, ami arról szól, mit tett vagy nem tett meg.
  • Szégyelli magát, és bűntudatot érez, ha csak úgy megvett magának valami szépet, ezért megpróbálja leplezni.
  • Bűntudat: erős bűntudatot érez, ha valaki dolgozik, miközben ő nem csinál semmit.
  • Harag: leginkább önmagával szemben.
  • Haragjában mást támad, valójában önmagára haragszik, mert nem látta a dolgokat helyesen, vagy mert nem jól cselekedett, vagy nem jól ítélte meg a helyzetet.
  • Szeretet: nehezen hagyja, hogy szeressék, és szintén nehezen tudja kimutatni a szeretetét.
  • Nem fejezi ki, amit valójában érez.
  • Nagyon érzékeny, ezért nem hagyja, hogy lelkileg megérintse valami.
  • Önleértékelés: hajlamos összehasonlítani magát olyanokkal, akiket jóval tökéletesebbnek tart önmagánál.

 Táplálkozás

  • Erősen kontrollálja magát, így bármikor képes a fogyókúrára, hisz azzal olyan kötelességet teljesíthet, amivel közelebb kerül a tökéletességhez.
  • Jobban szereti a sósat az édesnél.
  • Bármikor jöhet, ami ropogós.
  • Előbb lesz vegetáriánus, mint a többiek. Nem biztos, hogy az alkatához illő táplálkozás, de “helyes” döntést akar hozni.
  • Mélyen megérintő helyzetben, pl születésnap, nehezen kontrollálja, mit és mennyit fogyaszt.

 

Az igazságtalanságtól szenvedő ember fogja a leggyakrabban magához vonzani az általa igazságtalannak tekintett helyzeteket.

A könyv szerzője emlékeztet arra, hogy elsősorban a testi leírásra hagyatkozzunk, mert az anyagi test sosem hazudik, gondolatban viszont könnyen el tudunk hitetni magunkkal valamit.

Idős korában, egyre inkább a menekülő vonásai láthatóak rajta, csontritkulás, összemenés, eltűnés. Hisz minden igazságtalanságtól szenvedő személy az elutasítás sérülését rejtegeti. Mikor elutasítást él át nem csak az első évében, hanem később  4-6 éves korban is, akkor úgy dönt, hogy még jobban kontrollálja magát, és olyan tökéletessé válik, hogy sosem fogják elutasítani.

Minél mélyebb az igazságtalanság sérülése, annál igazságtalanabb önmagához, túl sokat követel magától, nem figyel a korlátaira, nem szerez magának örömöt.

Akár magadra, családtagodra, párodra, barátodra, munkatársadra, szomszédodra ismertél rá, akár egy ismeretlen emberen észleled ezeket a jegyeket, légy vele együttérző!

 

Vigyázzunk egymásra!

 

Forrás. Az öt sérülés - LISE BOURBEAU könyve alapján

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyutt-art.blog.hu/api/trackback/id/tr4817844379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása