Befogadás - Alámerülés - Önkifejezés - Autentikusság - Cselekvés - Felemelkedés

A művészetterápiás csoport

2022/03/02. - írta: Együttart

Lelkünk visszavágyik abba az egységélménybe, amiből egyszer kiszakadtunk, s most az anyag világában szeparálódva, sokszor egymástól, és még magunktól is elszakadva lézetünk, és az újra együttlevést vágyjuk.  Idővel ráeszmélünk arra is, hogy miközben kapcsolatokban sérültünk, ugyanígy kapcsolatokban vagyunk képesek gyógyulni is.

"A szeretetre való képességünk valakivel való érintkezésben sérült meg, ez a sérülés okozta az izolációt, illetve a befordulásunkat magunkba, és a valakivel való szeretetteljes kapcsolódás tudja ismét feloldani." 

Ezért bármilyen önismereti úton is járunk, az egyéni kísérések mellett egyaránt fontos megmártózni a csoportos, közösségi élményekben. A művészetterápia azon lehetőségek egyike, ahol közösségi és alkotói élményben részesülünk, miközben kirajzolódik előttünk a belső és a külső világok találkozása is. A csoportalkalmakon lehetőségünk nyílik az érzelmek, gondolatok, fantáziák, vágyak, szándékok, nehézségek, gátak, elakadások, valamint szükségletek  szavakon túli, nem tudatos megjelenítésére. Van, hogy lemerészkedünk a mélybe, ahol megmutatkozik a szavakkal nehezen körülírható fájdalom, szorongás, kétség, megrekedtség és van, úgy, hogy egy-egy alkalom a bennünk élő erőforrást mutatja meg, lelkesít, felold, kikönnyít, elégedettséget nyújt, örömet szerez, szabaddá tesz, vagy éppen kiteljesít.

4446e7ecb3b5191b809ef624e8adc396_1.jpg

Az Együttart

Az EgyüttArt csoport-folyamataiban alkalmazott fő eszközök a képzőművészet és a mozgás - időnként a zene és az irodalom is szerepet kap - amelyeket hol egyéni, hol páros vagy éppen csoportos gyakorlatokban használunk. 

Eseményeinken az alkotás nem művészi, esztétikai célú, ezért a csoportjaink semmiféle képzőművészeti, mozgásos vagy egyéb művészeti előképzettséget nem feltételeznek. 

Az alkotások elkészítését követően, azokra reflektálva egy közös megbeszélés kezdődik, ami olyan  támogató és mélyítő interaktív kapcsolódások lehetőségét nyúthatja, amik által tudatosíthatók és integrálhatók az előhívott belső tartalmak és megélések, a csoporttagok egymást segítő, érdeklődő, nyitogató, ítélkezésmentes kérdései és meglátásai mentén.

Az egyénileg megfogalmazott konkrét célok mellett további céljaink:

  • az őszinte önkifejezés: ösztönök, érzelmek kihangosítása
  • az ítélkezésmentes kommunikáció önmagunkkal és másokkal szemben
  • az önmagunk és mások felé irányuló empátia, és a figyelem megadása, kigyakorlása 
  • a saját és mások képességeinek, értékeinek meglátása, a bennünk lévő jó megerősítése, a nehézségeinek, hiányainak, szükségleteink észrevétele, validálása
  • az egymást támogató közösség kiépítése, és megtartása

 

Miért együtt?

Mert annak, hogy "együtt", tápláló ereje van, mert az, hogy "együtt", az összekapcsol, tart, támaszt, tükröz.

Egy kedves kiképző tanárom mondta egyszer "Az egyedül, az egy zárt kör, és tudod, a körből kitörni sem lehet egyedül." Ez a mondat  azóta is velem van, mivel személyiségemből fakadóan gyakran igénylem az egyedüllétet, mindemellett egyre erőteljesebben tapasztalom az "együtt" beintegrálásának szükségességét, életerejét, bőségét és ajándékát is.

A csoportok legnagyobb támasztója a „nem vagyok egyedül” érzés megélése. Meglátni, hogy más sem tökéletes, neki is vannak problémái, elakadásai; emellett a csoporttagokkal való kapcsolódás, az élmények közös megtapasztalása, a kimutatott és megélt érzések és azok elfogadása mind érzelmi biztonságot teremt.

A csoport továbbá egy gyorsított személyiségfejlődési tér is, hisz amikor egyedül vagyunk, nem látunk rá önmagunkra. Előfordul, hogy tudjuk, rossz úton járunk, egyedül mégsem látjuk meg, merre másfelé is mehetnénk. Fontos, hogy a csoportban ne lappangjon semmi, vagyis minél bátrabban ki lehessen mondani bármit, ami van, ami megjelenik, projektálódik. Ebben a környezetben válhat  aztán egy múltbéli kapcsolati blokk is átélhetővé és kibírhatóvá.

A csoportban megélt önismereti folyamatok éltető forrása a közösséghez való tartozás is, valamint az az erőteljesség, hogy a csoportban rövidebb idő alatt többször tükröződünk vissza másokban, és ebben az egymást elfogadó, őszinte, megtartó térben több visszajelzést is kaphatunk a viselkedésünkre, a kommunikációnkra, a beállítottságunkra, a vélt és teremtett valóságunkra, továbbá arra, milyennek élnek meg bennünket egyes csoporttagok, és milyen érzés számukra velünk együtt lenni.

Miközben a csoport együtt tart, együtt alkot, és sokszínű interakció történik a csoport tagjai között, lehetőségünk adódik azon művészet kialakítására is, hogy mind a csoportban mind a hétköznapi életünkben kitisztuljon, erősödjön az önmagukhoz is és a másokhoz is méltó kapcsolódás képessége. Ezért célunk, hogy az élményeket, insiprációkat ne csak felismerés és megértés szintjén vidd magaddal, hanem bátran és szíved mélyéről útnak indítva be tudd építeni az életedbe a cselekvés szintjén is, vagyis a hétköznapi kapcsolataidban is megvalósítsd.  

"A művészet varázs, mely átalakít. A könnycseppet persze gyöngyszemmé nem.
Az embert emberebbé azonban igen." - Poszler György 

A csoportokon használt módszerek: relaxáció, zenés  hangutazás, imagináció, tépés-ragasztás, kollázs munka, festés, rajzolás, formázás, szóbeli egymásra reflektálás, instruált mozdulatok/ mozdulat-sorozatok, érintések, szabad mozgás, tánc. 

 

A művészetterápiás csoportok tematikusak, formájuk lehet egy alkalmas workshop és több alkalmas folyamat is, amikre azok érkeznek, akiket az adott téma meghív.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egyutt-art.blog.hu/api/trackback/id/tr417769928
süti beállítások módosítása