Mi a múlt?
Valószínűleg azt válaszolnád, valami fájdalmas élmény, kapcsolat, helyzet a gyerekkorból vagy a felnőttkorból. Valami, amit valaki elkövetett ellened, vagy éppen te bántottál meg mást, ami miatt szégyent, bűntudatot érzel, és már nem tudod a tettedet megváltoztatni.
Engedd el!
Biztosan hallottad már ezt is. Annyira beleivódott a társadalomba manapság, mert valljuk be, tetszetős. Tegyük fel, hogy egy annyira nehéz terhet cipelsz, hogy sem menni, sem mozdulni nem tudsz tőle, és akkor én azt mondom neked "hé, hát dob le magadról !", te pedig ledobod, és egyből megkönnyebbülsz.
Az "engedd el!", a "jaj, nem jó neked, ne csináld már magaddal, engedd el" valójában az egónk számára kényelmes és kecsegtető megoldás. Az, hogy csak egyszerűen ledobok valamit magamról, és ezzel letettem, semmissé tettem, nincs, nem kell vele foglalkoznom sem, az lehet, hogy kényelmes, egyszerű, vagy éppen tetszetős - ám illúzió. Méghozzá fájdalmas illúzió. Barátok, kliensek is sokszor megerősítik, hogy "elengedtem", "nincs már dolgom vele", "megoldottam magamban", "elég sokat dolgoztam rajta, hogy elengedjem".
Elengedés
Az elengedés a gyógyulás mellékterméke. Nem tudsz elengedni valamit, amíg nem gyógyítottad meg. Sokszor épp a leglényegesebb lépést kihagyjuk, a múltból egyből a megbocsájtásba ugrunk, miközben a kettő között ott a gyógyulás fázisa is. Lehetetlen ezt a középső részt kihagyni a folyamatból. Tehát, nem az a kérdés, hogyan engedjem el a múltat, hanem, hogyan gyógyítsam meg a múltat.
Miért is ugorjuk át inkább a múlt gyógyulásának fázisát?
Mert az ego véd, úgy látja az érzelmi traumát, a fájdalmat, ahogyan a test látja a lángoló tüzet. Képzeld el, amikor a láng fölé teszed a kezedet, a tested hirtelen védelemmel reagál, visszahúzza onnan a kezedet. Ugyanígy működik az ego a múlt elengedésekor - leginkább azok esetében, akik különösen érzékenyek, és az érzékenységüket még nem képesek erővé transzformálni.
Halál és gyógyulás
Hogy jön ide a halál? Nemcsak az ego akadályoz, hogy a gyógyulás fázisába beleengedjük magunkat, hanem a halálhoz való viszonyulásunk is, vagyis ahogyan a halállal bánunk. Bonyolult a kapcsolatunk a halálhoz tartozó végességgel is, a veszteséggel is. Amíg nem kerülünk komfortos kapcsolatba a halál tényével, jelenjen meg életünkben az bármilyen formában is, addig nem leszünk képesek komfortosan és jól kapcsolódni az élettel sem. Addig nincs növekedés, születés, kezdetek, amíg nincsenek végetérések és veszteségek, ahogy a természet körforgásában is ezt látjuk, és természetesnek is vesszük, amikor lehullanak a levelek, majd lassan elszürkül, kopárrá, halottá válik egy erdő, majd idővel újra sarjadni kezd a zöld, fakad az élet, előbújnak az állatok, és így tovább.
Nos, hogyan is gyógyítsam a múltat?
... folytatás ITT
Forrás
Kép: Laura Makabresku
Tartalom: Christina Lopes, DPT, MPH
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.