u.f.o

VAN EGY FÉRFI. Kis tó melletti étterem udvarán ülünk, a tóban teknős, a zöld fűben körülöttünk asztalok, az asztaloknál emberek kisebb-nagyobb társaságban jóízűen beszélgetnek.

Ebédelünk, s közben a baratnőjéről és a mellette ki nem élt szabadságvágyáról mesél, aminek minden részlete:  az azt leíró szavak, a hangszín, a szemmozgások, az arca és a teste által kifejezett érzések, reakciók ismerősek, jó ideje változatlanok. Jól ismerem mind.

Mindeközben szemben velem egy hosszú asztal viszi a figyelmemet. Jobbról is, balról is egy-egy sor ember, s minél fókuszáltabban nézem őket, annál inkább elhomályosodik, elhalványodik az asztal, az emberek teste, s végül csak fejeket látok. Két sor egymás felé forduló fejet. Egy idő után aztán ezek a fejek arcnélkülivé válnak, és kimerevedik előttem a kép. Megáll. Elnémul.

Én pedig ki-belépek ebbe a mozdulatlan filmkockába, és izgalmasan játszadozom ezzel. Csendéletet élek. Lassan be és - kilépkedek a képbe, az emberekbe. Be - és kilépek, be- és kilégzek. Átlélegzem őket. Mindenki bennem. Én mindenkiben.

Majd valami mozdulni látszik. Előttem, lassú ám kecsesen lenge áramlásával bekúszik ebbe az állóképbe egy fátyolszerű repülő fonál. Alig észrevehető, de ahogy a napsugarak fényébe és erejébe beleérkezik, úgy a rajta ülő egymás melletti aprócska pettyeken megcsillan gyöngyházfénye. Gyönyörű ahogy így lebeg a levegőben! Káprázatos! Követem szememmel, mint egy lassított filmet; nem jött sehonnan, és nem tart sehova, mégis tekintetemmel én megyek utána. 

Elér egy fejet, megérinti, éppen csak rátapasztja fonalát, majd tova illan egy másik ebédelő ember fejére, őt is megérinti, majd átszáll a harmadikra. És így tovább, fejekre, s mellkasokra. Összeköti, és kecsesen behálózza az embereket, az asztaloknál, az asztalok körül, majd az utcán sétálókat is, és végül mindenkit. Egyre többeket felvesz ebbe a hálózatba, és így egyre tartalmasabbá és terjedelmesebbé növi ki magát. Nem bekebelezve, inkább átölelve táplálkozik. Növekszik, szétterjed. Felfelé is magasra tör, olyan, mint egy hatalmas, égbe nyúló geo dome szerkezete ... Egy szabályosan megalkotott, lélekzetelállító, gyöngyházfényű, kozmikus rendszer, napfényben megcsillanó, óriási hálózatos egész, aminek minden pontján egy valami másik, kisebb egész ül, ami egyszerre része a nagyobbnak, miközben önmaga is teljes marad. 

Megérkezik a szél, ringatva hullámoztatja, és pajkosan belecsiklandoz ebbe a hálóba.

Felkuncogok.

Kipukkad a kép. Újra mozdulnak az emberek, visszatérnek a hangok, s ebédlőtársamat is élénken érzékelem, mert a férfi még mindig mesél, és mondja, és mondja...Odafordulok felé, fürkészem az arcát. Nem maradtam le semmiről. Vajon ő tudja, miről maradt le?

- Mi történt veled, te csodálatos boszorkány-tündérkirálynő? - kérdi csillogó, kikerekedett kék szemekkel, miközben ajkai a szokásos Clark Gable mosolyt is felrajzolják arcára. 

- Hisz ismersz - mosolygok cinkosan vissza.