VAN EGY FÉRFI. Elutaztunk.
A révész minimális összegért átvitt minket a kicsike szigetre. Majd mintha bezárult volna mögöttünk egy ajtó, mert ahogy a túlpartra léptünk egy egészen más világba érkeztünk. A szigeten várt ránk egy apró faház, az ismeretlen, buja, napsütötte, erejében teli zöld természet közepén. Csend, simogató befogadás, biztonság, és sejtjeimet bizsergető energia járt át. A nap sugara apró végtelen nyolcasokat rajzolt meleg fényével arcomra. Rábíztam magam a szigetre, a természetre, a napsütésre, az illatokra. Az időtlenségre, a belassulásra, és a legyen, ami lenni akar áramlására. A létezésre, az újdonságra, a megismerésre.
Kézenfogva bekísért a házba. Egy félsötét, nyugalmas kis térbe. Megkért, hogy hunyjam be a szemem. Behunytam, és ahogy ott álltunk egymással szemben a mozdulatlan térben, hosszasan hallgattam a légzését, a légzésünket.... Egyszercsak ez a zárt, néma tér tágulni kezdett.
Elkérte a jobb kezemet. - Csak figyelj! - ennyit mondott.
Én pedig figyeltem. Az ujjbegyeimmel, az ujjpercekkel, majd egész tenyeremmel végigvezetett a testén. A teste bal oldalán. Fülétől egészen a térdéig. Különös érzés járt át minden egyes ponton. Minden egyes érzékelés egy éppenhogy és egy végtelen lassú érintésből született, s amint megszületett, lágyan átrezgetett legbelül. Rákapcsolódtam. Érzékelő lettem, egy érzéki helyzetben. Idegszálak stimulálódtak, kapcsolódások jöttek létre. Információk. Közben ajkam is berezgett, és fejtetőmön éreztem a hajszálak csendes elmozdulását.
Gyerekkori emlékek érkeztek, képek, illatok, hangok, érzetek. Láttam, ahogyan drága nagymamám kezével megkeveri a vízbe áztatott kukoricát, amivel kacsákat fog tömni, határozottan éreztem az illatát. Itt. Most. Belenyúlok én is, érzem a kiázott kukoricaszemeket. Itt vannak, az ujjbegyemen, ami ráncosra ázik ki a vízben. Aztán a sütijei, a finom rétesek, ahogy nyújtja a tésztát, és én nézem, ahogy kiszakad a tészta... aztán kitapintom, hogy a kisült rétes hol szárazabb, hol nedvesebb, hol puhább bőrű. Rücskös, sima, rücskös, sima. Száraz, nedves. Vastag, vékony. Meleg, forró. Tészta, töltelék.
- Nyisd ki a szemed! Hogy vagy? - kérdezi. Mosolyogva nézem őt. Most a szememmel. Égések, plasztikák, gyűrött bőr és húsrózsaszín sima felületek váltakoznak a testén. Mint egy domborzati térképen. Nincs bal mellbimbója. 3 éves korában leforrázta egész teste bal oldalát. Fülétől térdéig súlyosan megégett.
Szeretem a meztelenségét, több, mintha csak levette volna a ruhát. Nekem ajándékozta az intimitás egyik legnagyobb gyönyörét, megmutatva a számára legkevésbé szerethető részeit, sebezhetőségének és tökéletlenségének eredetét. Álltam, megtisztelve, és szelíden szerettem mindazt a védtelen igazat, amivel összeolvadhattam.
Fotó: Pinterest
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.